2009. december 18.

Plasztikcsoki

Régebben írtam már a dekorcsokiról,itt.Akkor saját kútfőből kísérleteztem ki,aztán később profik is megmutatták ők hogyan csinálják.Igazából először úgy gondoltam,hogy óó hát én sokkal egyszerűbben megcsináltam ezt,de aztán a végeredményt látva be kellett ismernem,hogy a sok munka igenis meghozta az eredményt.Ez a massza amit most le fogok írni,egy nagyon jól kezelhető alapanyag,ha mindent jól csináltunk nem fehéredik,szürkül vagy pöttyösödik és viszonylag sokáig eláll.Mi kb szeptember elején készítettük el,aminek maradékát kb. 2 hete használtam fel és teljesen jó volt még.Igaz baromira bekeményedett,de mikróban könnyen megadta magát.
Ehhez képest ,az amit én már egy éve kikísérleteztem, jóval nehezebb volt nyújtani ,és olyan is előfordult hogy egyszerűen nem állt össze...ezt máig se tudom miért. Na de mindegy is,akkor lássuk a profik receptjét:
  • 0,5 kg csokoládé ét:(60%)/tej/fehércsoki
  • 0.2 kg izoszörp*
  • 2 ek víz
A csokoládét felolvasztjuk.Az izoszörpöt a vízzel kissé megmikrózzuk csak addig amíg folyékony nem lesz,majd a felolvadt csokiba öntjük és egynemű masszává keverjük.Ha már elválik az edénytől,jöhet a munka nehéz része:a kakaóvaj kigyúrása.Ez elég sok ideig tart,és kemény fizikai munkát is jelent.A csokit ilyenkor addig kell gyúrni amíg nem jön belőle több zsír.Amit közben kigyúrunk belőle,azt folyamatosan le kell tisztítani a munkaasztalról,néha csokiról is le lehet itatni.Ha időközben nagyon bekeményedne lehet kicsit mikrózni,de vigyázzunk nehogy túlmelegítsük!Aztán a masszát 24 órát pihenni hagyjuk,majd újra gyúrni kezdjük.Ekkora a csoki már újra kővé dermedt úgyhogy biztos újra kell melegíteni.Aztán ismét gyúrni addig amíg már több "folyadék"nem jön belőle,meg persze amíg bírjuk :)) Ezután már lehet is használni!Én most a barátnőm szülinapi ajándékát díszítettem ezzel.
*Színtelen,sűrű cukoroldat,glükóz-fruktóz elegy,kukoricából állítják elő.

17 comments:

Száva írta...

Ez egyszerűen mennyei!! Pont valami ilyesmin agyaltam a karácsonyi tortára, de erre nem tudom, hogy lesz-e időm.
Minden esetre ezer hála ezért a receptért!!! :)

szepyke írta...

Mi az az izoszörp?

Kiskukta írta...

Én még nem csináltam ezt meg, de a recit azóta is örzöm. Csodaszép!

trinity írta...

Gyönyörű lett...Az izoszörpöt hol lehet beszerezni?

Orsi írta...

Szepy,utolsó mondatban csillagozva.
Hogy hol lehet kapni:cukrászkellékeseknél biztosan,de azok gondolom nagy kiszerelésben vannak.Úgyhogy passz...

Chef Viki írta...

Atyaúristen...

Sárguló smiley :-))) Gyönyörűséges!

szepyke írta...

Áldott, békés Karácsonyt!

Ottis írta...

Boldog Karácsonyt kívánok neked !

Kiskukta írta...

Áldott, békés Karácsonyt kívánok neked és egész családodnak!

mandy tarragon írta...

Boldog karácsonyt :)

Wise Lady írta...

Rendszeresen követem a blogod, és azt is tudom, minden vágyad, hogy profi cukrász legyél. Sokszor gondolkodtam már rajta, vajon mikor kerülsz ahhoz a határvonalhoz, ami manapság a profi cukrászt elválasztja az otthonsütőtől. Én ma, de a gyerekeim se, nem szeretjük a cukrászsütiket, hisz annyira eltérnek a házitól. Röviden műsütinek nevezem őket. És ez még a felkapott cukrászdákkal is így van. Ott is ipara módszerekkel, anyagokkal és adalékokkal sütnek, bármit is állítsanak. Tudom, előbb-utóbb el kell menned abba az irányba, ha ezt választod szakmának, pedig olyan gyönyörűeket sütsz házi körülmények között is, hogy csuda!
Ez most csak az izoszörp kapcsán jutott eszembe, és egyáltalán nem szeretnélek kicsit se megbántani. Én annyira, de annyira bízom benne, hogy te egyike leszel azoknak a profiknak, akik valódi alapanyagokból sütnek (pl. nem akarnak mindenáron tejszínhabból krémet készíteni, mert adalék nélkül nem lehet). Legalábbis ezt látom a blogon, hogy valódi alapanyagokból sütsz, és ez nagyon tetszik. Viszont most a mézes gyurma nekem jobban tetszik.

Orsi írta...

Wise Lady,ez így van...még a legjobb cukrászdákban is ott van a tojáslé...por és a többi szörnyűség.Én először naív voltam és azt hittem,hogy nem...pedig dehogynem.De mint látjuk így tanítják.És azt hiszem majd nagyon bátornak,és ügyesnek kell lennem hogy a mű dolgokat természetes dolgokra cserélhessem úgy, hogy mégis maradjon az elérhető ár,meg még egy csomó dolognak megfeleljek.
Nagy kihívás számomra ez!Remélem menni fog! :)

Wise Lady írta...

Nagyon drukkolok, mert nagy elhivatottságot látok. Igazából már profinak tartalak. Persze mindig van tanulnivaló, de akkor is.

Orsi írta...

Wise Lady, köszönöm,igazán jól esik!

Csokilap írta...

Kedves Orsi!

Csodálatos az oldalad, tele van jobbnál, jobb receptekkel!
Gratulálok!

Hoztam is ezért egy "meglepit",
Neked, csak látogass el a linkre, kérlek.

http://csokilap.blogspot.com/

Névtelen írta...

wise lady megjegyzéséhez:
a műdolgokat azért használják, mert ugy olcsóbb, termelékenyebb, pl jilkpasztával készitett "piskótába" fele annyi tojás kell, és nem esik össze, hulala "teszin" olcsóbb, és jól tart, igaz ehetetlen, stb-stb
Magam diplomás vagyok, de cukrász szakmunkás is lettem,mert gyerek korom óta sütök férfi létemre, s volt egy cukrászdám is, ahol kimondottan adalékanyag mentes sütiket készitettem, házi recept szerint .Eredmény: 5 hónap után bezártuk....
A magyar emberek többségét az ár érdekli, meg az izvilág, jó ha nagy, és habos, jó szines... hogy mi van benne, legkevésbé sem érdekli őket.

De állitom, hogy mű anyagok nélkül, igazi cukrászremekeket lehet késziteni, csak sajnos nem kifizetődő, keresett, és trendi. És nem úgy tanitják, pedig mindent el lehet késziteni műanyag nélkül is, csak drága, sok időbe telik, és munkába.......
sok sikert Orsi!

Orsi írta...

Kedves Névtelen!
Köszönöm szépen!
Nagyon felkeltetted az érdeklődésem...megadnád az e-mail címed,vagy írnál nekem egy e-mailt,nagyon érdekelnének a részletek.Persze csak ha nem gond neked!
Üdv:
Orsi

A blogon megjelenő összes tartalom szerzői jogi védelem alatt áll.. Üzemeltető: Blogger.

© Kiskanál, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena